Időtálló Húsvéti szerelmi rituálé, mágia gyűjtemény

Még ma is érdemes élni a Húsvéti szerelmi rituálé – mágia hagyományaival hogy szerelmet, szerencsét, egészséget vonz magad és szeretteid életébe!

Hogy miért van Húsvét ünnepén piros tojás meg nyúl? Naná, hogy a szerelmi rituálék hagyományai rejlenek bennük!

Először is tisztázzuk, hogy a Húsvéti tojás miért is piros:

  •  Egy legenda szerint mikor Krisztus már a keresztfán függött, egy asszony állt meg keresztje előtt kezében egy nagy kosár tojással, hogy imádkozzon érte. Eközben cseppent le Krisztus vére a tojásokra is. Ezért festik a tojásokat piros színűvé, mert a tojások szimbólikusan jelképezik Krisztus vérét.
  • A vallásos magyarázaton túl a piros szín alapvetően – és időszámításunk szerint is már sokkal korábbról értelmezve – nemcsak a vért, az életet, hanem a szerelmet is jelképezi! Ilyen összefüggésben pedig a piros tojás akár mint szerelmi ajándék, szerelmi szimbólum is lehet Húsvét napján.
  • Más vélekedések szerint eredetileg Húsvét ideje a termékenység ünnepét idézi. Amikor az emberek a bő termést, és a háziállatok szaporulatát kívánták több módon bevonzani. Ekkor a piros szín már mint védelmi tulajdonsággal felruházott szimbólum értelmezhető.
  • Profán módon ugyanis a Húsvéti locsolás, mint a kívánt termékenység egyik erotikus célzatú kifejezése! – az öntözés utánzásával a bő termést ígéri. És bizony – bizony így kerül a tojás meg a nyúl is a sztoriba!

És! Éppen ebből az eredetből a nyúl Húsvéti miértjére is fény derül 😀

Hisz a nyúl köztudott hogy az egyik legszaporább élőlény, a tojás pedig mint maga az ÉLET szimbolikáját hozdozza magában!


Húsvéti szerelmi rituálé – mágia gyűjtemény

Húsvéti szerelemvonzó rituálé – mágia:

  • Pirosra festett tojásod diszítsd további szerelmet – bőséget jelentő szimbólumokkal. Eközben fűszerezd rituálédat saját mágiáddal: tedd bele minden vágyad, gondolatod és érzésed ami szerelmeddel és veled kapcsolatos! Engedd nyugodtan szapadon szerelmi fantáziád <3 Természetesen ezt a tojást a szerelmednek – a kiszemeltednek szabad csak adnod!
  • Hogy bevonzd az életedbe a szerelmet, Húsvét idejére szenteletlen barkádra akassz piros tojásokat! A piros ugyanis a szerelem színe, míg a tojás- hasonlóan a nyúlhoz – a termékenység jelképe.
  • Süss te magad Húsvétra kalácsot / süteményt! De a receptedet most további szerelmi bájságokkal fűszerezd még: egy kis rózsavíz, hajszálad egy kis darabkája vagy a nyálad, egy kis fahéj és rózsa virágpora. Fokozottan ügyelj arra, hogy ebből az általad készített Húsvéti finomságból csak a szerelmed – kiszemelted fogyaszthat, senki más!!

Húsvéti szerelmi rituálé – mágia: álomjóslás, üzenetéből megtudhatod, hogy ki lesz majd a férjed

Nagypéntek este lefekvés előtt vedd elő a pipere tükröd. Csókold meg majd mond ezt:
„Mutasd meg nekem ma éjjel azt, aki a szívemet majd elrabolja”
Éjszakára tedd a párnád alá és készíts magad mellé egy  papírt-íróeszközt vagy diktafont. Miért? Ez éjjeli álmod irány(férj)mutató üzenetet fog tartalmazni. Az álom megfejtéséhez pedig érdemes minnél jobban rögzítened a részleteket!


Húsvéti szerelmi, szerencsevonzó rituálé – mágia:

Ha szerencsére vágysz, akkor mindenképpen viselj új ruhát Húsvét idején! Érdemes piros ruhát vagy kiegészítőt is viselned, így még erősebb lesz szerencsevonzó energiád!

Mézet semmiképp NE fogyassz se Húsvét vasárnap se Húsvét hétfőn, mert az meg elveszi a szerencsét.

Bármilyen morzsa is maradjon a húsvéti ételekből, sonka, kalács, tojás, kenyér, bármi, azt gyűjtsd össze és szórd ki a kertbe vagy szórd bele az egyik virágcserepedbe (FÖLD ELEM!), mert így szerencse és bőség lesz a házadon!


Húsvéti szerelmi, szépség – egészség rituálé – mágia:

Húsvét első napján hideg vízben kell megfürödnöd! És bármennyire is fájdalmas, de a patakvízben való megmosdás a legmágikusabb erejű.


Húsvéti szerelmi rontás elleni rituálé – mágia:

Húsvét virágvasárnapján, megszentelt barkával tudod elűzni a rontást magadról, szeretteidről és a házadról is!


Húsvéti szerelmi, termékenységi rituálé – mágia:

A nyuszi most már számodra is köztudott, hogy a szerelem, a szex, a termékenység, a gyarapodás és az új dolgok bevonzásának a jelképe. Így a nyúlláb talizmán nem csak a szellemektől véd meg, hanem szerencsét és új kapcsolatot is hozhat az életedbe. Tegyél a bal zsebedbe nyúllábat húsvét környékén, ha azt kívánodd, hogy rád találjon a szerelem vagy a szerencse. Vagy helyezz két nyúlfigurát otthonod központi sarkába – ez a rituálé még a feng shui szerint is hatásos lehet.

 

A Húsvéti locsolás – locsolkodás is szintén termékenységi rituálé, ráadásul elég erotikus célzatú kifejezéssel – az öntözés utánzásával nemcsak a bő termést kívánták, hanem bizony a meglocsolt lányt gyermekáldásos gyarapodásával is megjelölték.

Shopping Basket