frabato-magus-logo-vilagos
január 7, 2016

Miről álmodnak celebjeink? - negyedik rész

Néhány évvel ezelőtt a Star magazinban volt egy jövendőmondó sorozatom, ahol közkedvelt hírességek osztották meg velem álombéli titkaikat. 

 

Celebjeink álmai

 

Zalatnay Cini

 

zalatnay cini alomfejtes frabato

Nekem is volt egy nagyon érdekes és számomra roppant furcsa álmom. Egy óriási erdő közepén voltam, ahol egy tó partján lévő házikóban laktam. Minden gyönyörű szép és békés volt, a fák lombjai az ősz összes színében tündököltek. Rajtam kívül kizárólag állatok szerepeltek az álmomban. Először az erdőben élő különböző vadakra lettem figyelmes, majd hirtelen mindenféle állat körülvett. A kígyótól és a tehéntől kezdve, egészen az oroszlánig. Mindegyikük békés és nyugodt volt, nem bántottak. Boldognak éreztem magam, majd mikor a házikóba léptem, hirtelen felébredtem.

 

Magában a történetben is jól észrevehető, hogy Cini borzasztóan fél a bezártságtól. Emiatt látja a szabadságot álmában, amely az erdő képében jelenik meg. A lombkoronájukat hullató fák, a tiszta vizű tó képe házikóval a partján mind-mind a Ciniben kavargó félelmekre utalnak. A Noé bárkájához hasonló jelenet szintén nem meglepő. Az, hogy Cinit kizárólag csak állatok veszik körül és egyetlen ember sem, óriási csalódásokra utal, melyek az elmúlt időszakban érték őt. Az állatok tiszta, békés jelenségek, akik még nem ártottak neki, és akikben megbízik. Bennük egyszerűen nem csalódik, és rájuk mindig számíthat.

  

 

Kozsó

 

kozso alomfejtes frabato

""Álmomban madár vagyok, és a többi társammal együtt egy rajban repülünk, a végtelenbe. Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy egyre jobban eltávolodom a többiektől, és teljesen más irányba fordulok. Kis idő elteltével lefelé suhanok az emberek felé. Olyan közel repülök hozzájuk, hogy szinte már a fejüket súrolom, ők mégsem figyelnek fel rám. Mindegyikőjük előre néz, és egy irányba haladnak. Ez a jelenség felkelti az érdeklődésemet, és én is követni kezdem őket, egészen addig, amíg el nem érünk egy térig. Ott egy pulpituson három ember szónokol. Nagy meglepetésemre az egyikőjük - ott már emberi mivoltomban - en vagyok. A legfurcsább számomra, hogy kívülállóként, madárként néztem végig, hogy mi történik.."

 

Az álom jelentése roppant kézenfekvő, hiszen az egész történet Kozsó karrierjére és terveire utal. A madár egy igen kiegyensúlyozott embert jelent, aki mindenről tudni akar. Többek között ezért is látja felülnézetből az eseményeket, így mindent figyelemmel kísérhet. Kozsó egy nagyszabású akcióra készül, amivel kitűnhet a kollégái közül, ezért van az, hogy a pulpituson látja magát, valamint hogy a társaitól, jelen esetben a többi madártól, teljesen eltávolodik. Az álom lehet egyfajta jövendölő álom is, ám az jelen esetben Kozsón fog múlni, hogy sikerül-e megvalósítania terveit.

 

 

Dukai Regina

 

dukai regina alomfejtes frabato

"Álmomban ismeretlen területen, egy óriási erdőben bolyongok. A fák hatalmasak, úgy tűnik, mintha az égig érnének, és nem látom tőlük a napot. Ennek ellenére a fák között elég jól tudok tájékozódni. Az ösvény, amit követek, apró kavicsokkal van tele, és dimbes-dombos, így meglehetősen nehezen haladok előre. Rövid vándorlás után egy tisztásra érek, ami szintén nagyon gazos. Itt is nehezen haladok előre, mindemellett kisebb-nagyobb tavak is az utamat keresztezik. Többször úgy érzem, hogy szívem szerint inkább visszafordulnék, de egy furcsa belső hang azt súgja, hogy haladjak tovább, és ne féljek semmitől."

 

Az, hogy Regina álmában egy óriási erdőben jár, arra utal, hogy a szíve mélyén a teljes nyugalmaz keresi. Ha az ember a természettel álmodik, azt jelzi, hogy lelki békére van szüksége. Az út rögös, kavicsos, ez egyértelműen Regina karrierjére utal, ami olykor szintén nagy kihívásokkal jár. Folyton úton van, és dolgozik, így nem egyáltalán nem marad ideje arra, hogy kipihenje magát. Talán ebből adódóan gyakran érik őt bajok, hiszen mindenre túlságosan görcsösen figyel oda. Ez abból is látható, hogy álma minden egyes apró részletére emlékszik. Az összes lényegtelen apróságnak figyelmet szentel, ami később ahhoz vezet, hogy az igazán fontos gondok megoldására kevés energiája jut.

 

 

Kiszel Tünde

 

kiszel tunde alomfejtes frabato

"Havonta vagy néha ritkábban álmodom arról, hogy Egyiptomba vagyok a lányommal. A sivatagba egy teve hátán ülünk, és egy karavánnal nyugat felé tartunk, ugyanis a lemenő nap mindig a szemünkbe tűz. Csodálatos a táj, és a távolban feltűnő piramisokat mutatom a lányomnak. Egyszer csak megtámadják a karavánunkat, megverik az embereket, kettőnket pedig elrabolnak, és fogságba ejtenek. Fogvatartásunk körülményeire nem emlékszem, de nem is tart sokáig, mert a férjem egyszer csak megjelenik, és kiszabadít minket. Az álmom inkább kellemes, mint nyomasztó, és vidáman ébredek belőle."

 

Egyértelműen kiderül Tünde álmából, hogy rendkívül erős lelki kötődés van közöttük, a családban. Ők számára a legfontosabbak, az otthon stabilitásából táplálkozik az élete minden területén. Azért álmodja meg ugyanazt az eseménysort rendszeresen, bizonyos időközönként, mert ily módon szabadul meg a munkájából adódó stressztől. Körülbelül havonta halmozódik fel benne ez a feszültség, és amint férje kiszabadítja őket álmában, Tünde újra feltöltődik energiával.

 

 

Kapcsolat

Ősi mágus
frabato99@gmail.com
+36 20 974 89 22
1065 Budapest 
Podmaniczky utca 16.
frabato-magus-logo-vilagos
Minden jog fenntartva © 2021 - Frabato Ősi Mágus
envelopephonemap linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram