frabato-magus-logo-vilagos
január 8, 2016

Szerelmi előrejelzés hétvégére január 8-10

Hogy a bolygóink állása szerinti szerelmi előrejelzés lehetőségéből a legromantikusosabb hétvégét tudd kihozni, használd a szerelmi horoszkópomat! Hogyan? 

A jegyekhez tartozó telítettségi szintből láthatod, hogy milyen lehetőséggel kecsegtetnek a bolygók aktuális mozgása a szerelem, romantika területén téged illetve kedvesed/kiszemeltedet a következő napokban. 
Ennek tudatában lehetőséget kapsz arra, hogy befolyásold jövőd alakulását! Mert ha a saját értékeddel, ill. a kedvesed szintjével is meg vagy elégedve, akkor az szuper, és már csak saját akaratokon múlik, hogy a romantikus hétvégétek be is teljesedjen!
Kedvesed csekély értékmutatójának tudata pedig a féltékenykedésre hajlamos szívedre hoz majd könnyed megnyugvást azt tapasztalva, hogy az egyébként mindig a kedvedet leső és teljesítő párod szinte csak a tv-t bámulja vagy a mobilját nyomkodja egész hétvégén! (ugye ismerős érzés?) 
De a saját szerelmi igényed és hajlamod sem lehet folyamatosan a toppon, és ezekre a lankadtabb időszakokra lesznek majd figyelmeztető jelzéssel a gyenge értékű szivecskék. Emiatt sose ess kétségbe, hanem változtass rajta! Pláne, ha kedvesed értékének kicsordulása sem pont arra utal, hogy veled punnyadna otthonülős hangulatoban! 

Turbózd fel a szerelmi előrejelzés csekély értékeit a minél romantikusabb hétvégétekért! Használd a mágia erejét!

Légy igazi kis konyhatündér - boszi - használd a fűszerek mágikus erejét a párkapcsolati problémák ellen, és a szerelmetek beteljesedéséhez!

  • Élvezetes indítása a reggeleknek, ha ágyba szervírozol  Jó napom lesz kávévagy egy isteni finom  forró csokoládét !
  • Készítsd a napközben szomjúság ellen vágykeltő  levendulás limonádétami plussz még e
  • Viselj olyan kiegészítőket, és válaszd ki úgy a ruhádat, ami szintén szerelemre ösztönzően hat Rá!
  • Akár a testeden is elrejthetsz szerelmi szimbólumokat!
  • Keltsd fel magadra a figyelmét  vágykeltő bájolajjal!
  • Szabadulj meg mások rosszindulatától, irígységétől, sokszor egy 3. személy átka nem engedi a szerelem kiteljesedését!
  • Használd a szerelmi mágia erejét!
  • Díszítsd a lakásod és hálószobádat szerelemvonzó, hűséget biztosító lakberendezési tárgyakkal!
  • Estéiteket tedd hangulatosabbá, miközben végezz rituálét magatokért  gyertyamágiával !
A süket szívek befogadják a szerelmi dorombolást és orvosolják a lángolást!

Ha viszont még szingli vagy, de arra vágysz, hogy egy biztos párkapcsolatban teljesedjen ki szerelmi életed:

  •  figyeld továbbra is az előrejelzéseimet,
  • alkalmazd a mágia erejét amikor változtatni akarsz lehetőségeiden,
  • a potenciális jelölt horoszkópjegyét is már tudva, praktikázd össze értékeiteket! 
  • találd meg a nagy Ő-det sorsfonal segítségével!
Sikeresebben akarod a szerelmi életedet irányítani?:                    

A hétvégi szerelmi horoszkópodhoz használd a havi horoszkóp előrejelzésemet, amit akár érdemes a 2016-os éves horoszkóp lehetőségeiddel is átolvasnod!

Biztosra akarsz menni párkapcsolati kérdésekben vagy segítségre van szükséged a sikeres mágiához?:  

Jelentkezz be egy személyes konzultációra, és együtt megoldjuk!

Hétvégi szerelmi előrejelzés - horoszkóp, 2016 január 8-10 -ig: szerelmi előrejelzés horoszkóp

Pénteken a kijózanító Szaturnusz és a Vénusz zár szöget egymással, valamint az Újhold a Bakban lesz, és ez egy kristálytiszta üzenet arról, hogy mire számíthatunk a hétvégén a szerelem terén- semmi jóra. A jó hír az, hogyha valakivel komoly kapcsolatot tervezel, és el kell végeznetek azt a  munkát, amit minden egyenrangú kapcsolatban muszáj meglépni, akkor most megtudod, hogy tényleg ő-e a megfelelő pár a számodra!
De ha kettőtök közül te vagy az, aki folyton ápolja a kapcsolatot, és a másik fél nem tesz érte semmit, akkor most úgy dönthetsz, ideje más vizekre evezni. Még akkor is, ha ez azt is jelentheti, hogy egy ideig egyedül kell lenned. Persze mindig  jobb párban lenni, mint egyedül, de ezen a hétvégén kiderül, hogy ez igaz-e rád. 

Kapcsolat

Ősi mágus
frabato99@gmail.com
+36 20 974 89 22
1065 Budapest 
Podmaniczky utca 16.
frabato-magus-logo-vilagos
Minden jog fenntartva © 2021 - Frabato Ősi Mágus
envelopephonemap linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram