frabato-magus-logo-vilagos

Egészségmágia

Egészség

Az emberi élet, emberi egészség nem csupán a saját kezünkben van. Ez az a terület, melyet legnagyobb mértékben befolyásolnak a felsőbb erők. A kisebb betegségeket néhány gyakorlati mágiával is kezelni lehet, ám a nagyobb horderejű kérdésekben már a mágia legmagasabb eszközeire van szükség. Egy még meg nem fogant gyermek lehívására, vagy egy súlyosabb betegség lefolyására hatással tudunk lenni.
Az egészség mágiához elengedhetetlenül szükséges a személyes találkozó. Ha a mágiát nem saját javunkra szeretnénk fordítani, hanem például egy beteg hozzátartozónknak szeretnénk vele segíteni, akkor mindenképpen szükséges az adott személyt ábrázoló, a közelmúltban készült fotó. A személyes találkozó során felmérem a helyzet súlyosságát, és közösen kidolgozzuk a megoldást.
Sajnos sokszor fordult elő, hogy vendégeim egy betegség végstádiumában járó szerettük életét szerették volna megmenteni. Ha a betegség már olyan mértékű, hogy azt visszafordítani már nem lehet, az együtt töltött idő meghosszabbítására még akkor is van lehetőség.
Ha bármilyen betegség kapcsán kerültél ide, akkor cselekedj minél előbb, mert ahogy a medicinális gyógyászatban, úgy a mágiában is az idő nagyon nagy szerepet kap!
Frabato ősi mágus

Kapcsolat

Ősi mágus
frabato99@gmail.com
+36 20 974 89 22
1065 Budapest 
Podmaniczky utca 16.
frabato-magus-logo-vilagos
Minden jog fenntartva © 2023 - Frabato Ősi Mágus
envelopephonemap linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram